Kerestük, de nem találtuk a régi vásárok hangulatát.
Category: Hírek
Új néven lesz letölthető a Vonatinfó alkalmazás
Az elmúlt év fejlesztéseinek köszönhetően óriási népszerűségnek örvend a Vonatinfó alkalmazás, mellyel az utasok akár úton, vagy útközben, mobilon, sorban állás nélkül is megvehetik jegyüket. Az újdonságoknak köszönhetően azonban jelentősen megváltozott az alkalmazás által nyújtott szolgáltatás, ezért a vasúttársaság MÁV-ra változtatta az applikáció nevét – írta közleményében a MÁV Zrt.
A Vas megyei Kormányablak Busz menetrendje (2019. július)
A minőségi közigazgatási szolgáltatások fejlesztésére és üzemeltetésére irányuló törekvések keretében vetődött fel a mobilizálható ügyfélszolgálat létrehozásának alapötlete, melynek segítségével a térbeli korlátok áthidalhatóvá válnak. A Mobilizált Ügyfélszolgálat segítségével az ügyintézés az ország bármely pontján elérhetővé válik az ügyfelek részére.
A Romániát érintő magyar álláspontot is befolyásolhatja a magyarellenesség
A tárcavezető megjegyezte, hogy a magyar-román kapcsolat egészen a közelmúltig nemzetközi téren is eredményes volt.
Tulajdonosváltás a levegőben: Illés Béláék elajándékoznák a csapat működtetését a Haladás VSE-nek
Az egyesület elnöke Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc veje. Nagyon számítanak a város támogatására.
Hosszú bizonytalanság után megoldódhat a Szombathelyi Haladás helyzete
A Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesület (Haladás VSE) elnöksége, ma délelőtti ülésén, felhatalmazta az egyesület társadalmi elnökét, hogy szándéknyilatkozatot írjon alá a patinás labdarúgóklubot működtető Szombathelyi Haladás Kft. (Haladás Kft.) többségi tulajdonosával, a HALMILL Team Tanácsadó Kft.-vel annak a Haladás Kft.-ben meglévő tulajdonrésze átvételéről.
Jól szerepeltek a napszemüvegek az UV-teszten
Nem mindegy, milyet választunk, a sötétebbek például vezetéshez nem alkalmasak.
Hódít a Csókkirály
Az Artisjus adatai alapján ezt a számot játszották a legtöbbször élőben a zenekarok.
Trump és Kim megegyeztek a tárgyalások továbblendítéséről
Lelkes hangvételben tálalta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök Panmindzsonban tartott újabb találkozóját hétfőn az észak-koreai állami média, reményét fejezve ki, hogy a felek újabb áttörést érhetnek el a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése ügyében.
Meghalt egy férfi a Balatonban Balatonfenyvesnél
Meghalt egy férfi a Balatonban Balatonfenyvesnél vasárnap – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.