Egy vásártéren ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az árusok portékáit. A hivatali mustra után volt, akinek nemcsak árui nélkül kellett távoznia, hanem bűncselekmény és szabálysértés miatt is felelnie kell majd.
Category: NYUGAT
821 milliárdot szerencsejátékoztunk el tavaly
Eredményes évet zárt a Szerencsejáték Zrt. 2022-ben, 821 milliárd forint szerencsejátékokból származó árbevételt és 25,9 milliárd forint adózott eredményt ért el, az EBITDA mutatója pedig 37,2 milliárd forintra növekedett – közölte a Szerencsejáték Zrt.
Videó van arról, hogy Orbánt éltetik a magyar katonákra támadó szerb tüntetők
Volt egy pillanat, amikor hangosan éltették Orbán Viktort.
A kiskereskedelemben dolgozók is pihenőnapot szeretnének december 24-én
Már az idei karácsonyra vonatkozóan is egyeztetnének az ügyben.
Diákok virrasztanak a Sándor-palotánál
Sátrat állítottak, a terveik szerint akár több éjszakát is ott tölthetnek.
Indul a FeriCampus
Inflációs Akadémiát indítanak, ahol a hallgatók megtanulhatják mi okozza a rekordinflációt Magyarországon.
Helyi szólistával ünnepli a magyar klasszikus zene napját a Savaria Szimfonikus Zenekar
Május 31-én szerdán, a magyar klasszikus zene napján Kocsis Zoltánra emlékezik a Savaria Szimfonikus Zenekar. Savaria bérletsorozatának utolsó előadásán egy-egy Lajtha László és Kovács Zoltán mű, valamint két Dohnányi Ernő darab hangzik el, a szólista Tóth Domonkos (klarinét) lesz, Kovács János pedig vezényel.
Leárnyékolják a lakást, lekakál róla a madár, levél hull az autóra – Sok baj van ezekkel a hülye fákkal
A szombathelyi városi kertész segítségét kértük a missziónkhoz.
A tüntetők nem, egy róka bejutott a kordon mögé a Karmelitánál
Ő nem kapott könnygázt.
Kirajzott méheket kellett befogni Szombathelyen
Veszélyesek lehettek volna.