A sárvári, 1,2 milliárd forint értékű fejlesztést 290 millió forinttal támogatta a kormány.
Category: FRISS
Leader támogatással fejlesztették a Nardai-tó környezetét
Nem csak a horgászok örülnek neki.
A gazdasági igényekhez igazodva alakulnak át az OKJ-képzések
Gyorsabban lehet majd végzettséghez jutni.
Alig van olyan óvoda, bölcsőde vagy iskola, ahol ne lett volna valamilyen fejlesztés
Csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át a Neumann János Általános Iskola energetikai korszerűsítéseit. Az ünnepséget az iskola tanulóinak műsora színesítette, mely megihlette a felszólaló politikusokat is, akik örömmel idéztek Weöres Sándor és József Attila költeményeiből is.
Minden eddiginél magasabb összegű lesz a novemberi nyugdíjprémium
Minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő – mintegy két és fél millió – ember jogosult a novemberi nyugdíjprémiumra – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Öt új e-töltő állomást adtak át Szombathelyen
A 18 millió forintot meghaladó beruházás harmadát az önkormányzat saját forrásból finanszírozta.
Benyújtja új és végleges megállapodási javaslatát London az uniónak
A brit kormány szerdán eljuttatta az Európai Unióhoz megállapodási javaslatait a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.
Cristiano Ronaldo újabb rekordot döntött
Cristiano Ronaldo egy rekordot megdöntött, kettőt pedig beállított kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Palkovics: Mintegy 600 kilométer vasúti pálya újult meg az elmúlt 10 évben
Nem csak az utakat, a vasutat is fejlesztik.
Porpác és Répcelak között vonatpótló autóbusz közlekedik majd
Itt vannak a pontos részletek.