A közlekedésbiztonsági ellenőrzés célja elsősorban az engedély nélkül átalakított járművek kiszűrése volt.
Híreink
Munkatársunk, Benkő Sándor fotóművész és -riporter kiállítása Sárváron – fotók
Hazafelé címmel nyílt meg pénteken Benkő Sándor fotóművész és -riporter kiállítása a ZeneHáza aulájában. A tárlaton harminchárom, főként fekete-fehér fotó hívja nosztalgiára a szemlélődőt.
A magyar népmesék sorozat rajzaiból nyílik kiállítás szombaton a Cinema MOM-ban
A Kecskemétfilm többszörös díjnyertes, Magyar népmesék című tévéfilm-sorozat rajzaiból nyílik időszaki kiállítás Benedek Elek születésnapja, egyben a magyar népmese napja alkalmából szeptember 30-án a Cinema MOM-ban, ahol a nyitóeseményen rajzfilmvetítéssel és néptánctanítással is várják az érdeklődőket.
Karrierváltás: már egy év után 600 ezer forintra ugorhat a fizetés
A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek – többek között ezek derülnek ki egy friss felmérésből.
Sárvári Oratórikus Kórus: egész estés előadás a legkedveltebb dalokból – fotók
A 10. születésnapját ünneplő Sárvári Oratórikus Kórus (SOK) egész estés előadáson mutatja be legkedveltebb dalait Neked írom a Dalt című koncertjén, a Sárvár Arénában – a jubileumi est részleteit sajtótájékoztatón ismertették a kórustagok pénteken, az együttes Hang-villa próbahelyén.
Folytatódik az erőszakos ukránosítás – a túlélésért küzd egy munkácsi magyar iskola
A sokat vitatott ukrán nyelvtörvény hatása újra visszaköszön a hétköznapokban.
György László: a középiskolásokat segítik a Tanítsunk Magyarországért! program mentorai
A munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol eső településekről középiskolába járó diákok ötvennégy százaléka korai iskolaelhagyóvá válik – mondta György László, a Tanítsunk Magyarországért! program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos pénteken a Miskolci Egyetemen.
Leállt a győri Audi-gyár
Világszerte leálltak a Volkswagen-csoport üzemei szerdán, a problémában az Audi-gyárak is érintettek voltak. A hírek szerint a győri Audi-üzemben is leállt a termelés.
Szalai nem játszott, a Hoffeinheim kikapott
Szalai Attila csapata, a Hoffenheim házigazdaként 3-1-re kikapott a Borussia Dortmundtól a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Fish and chips, burger, churros – Péntektől Food Truck Show a szombathelyi Fő téren
Még gluténmentes kínálat, sör, kávé és édesség is lesz a guruló büfékben, amelyek vasárnapig táboroznak a belvárosban.